Lucifer tagadása, cinizmusa, hideg tudása, rombolni vágyása 

„szép és nemesnek új csírája lesz”

Madách létösszegző drámájának nagy kérdése nem kevesebb, mint hogy van-e értelme az ember létezésének. Lucifer szerepe a drámában nagyon megosztó, hiszen alapvetően ő az ún. fő gonosz, azonban a műben ő is igen komoly értéket ad az életnek. Távlatokból nézve a mű absztrakt terében az Úr „igen”-je csap össze Lucifer „nem”-jével. A hegeli történetfilozófia idealizmusa segíti Ádámot színről színre, míg a természettudományos hideg logika, a materializmus veti őt vissza. Ezt képviseli Lucifer is, és próbálja bizonygatni, hogy ezt a történelmet már elindítani sem érdemes. Az egész drámán keresztül úgy képviseli a rosszat, hogy jelenlétével értéket ad a jónak. Érvelései gyakran nehezítik meg az első emberpár, elsősorban Ádám döntéseit, sokszor viszont az ellentétes hatást váltják ki. Mindezekkel együtt végül mindig a helyes útra segítik. Az úr eredeti tervét Lucifer megvétózza, és az emberi kíváncsiságot felhasználva az alma megkóstolására csábítja Ádámot és Évát. Madách még arra is figyelt, hogy a kíváncsibb nem, a nő szakítson először a fákról. Azzal, hogy ez meg történik, a pár kitaszítódik a Paradicsomból és Lucifer terve sikerül. Itt megint felmerül a kérdés, hogy valóban rossz-e, amit Lucifer tett? A Paradicsomból, az örök boldogságból és a lelki szegénységből a szenvedés, a munka és tudásszomj világába számkivetett bennünket, az embereket. A Paradicsom teljesen egyhangú tökéletessége helyett ma egy olyan földön élünk, ahol tudjuk értékelni a szépet és a jót, éppen azért, mert tapasztaltuk az ellenpólust is. Talán a legteljesebb boldogságunk is magából a kíváncsiságból fakad, az új felé vezető utat taposva tapasztalható a boldogság a legkifinomultabb formájában. Egy mindig a szebbik arcát felénk fordító életben ez nem lenne lehetséges. Ott, ahol mindenünk megvan. Azonban Lucifer túlmegy azon, hogy Ádám és Éva akaraterejét próbára teszi és megbuktatja. Egy jövőképet mutat Ádámnak az ember történelméről, ami valós, csak egyszerűen mindent a negatív oldaláról mutat be. Vajon miért teszi ezt? Miért akarja mindenáron megbuktatni az Úr tervét? Valószínűleg mert látja, hogy az az út, ami az ember előtt áll, rettentő rögös és nem bízik benne, hogy annyi rossz között az ember, ember tud-e maradni. Isten belénk vetett hite nagyobb és erősebb volt és talán ezért olyan erős most az ember Istenbe vetett hite is. A mű végén Lucifer már-már a győzelem küszöbén van, mikor Ádám öngyilkosságot tervez. Fontos, hogy az Úr se ekkor, se máskor nem cáfolja Lucifer jóslatait. „Bízva bízzál” hangzik a felszólítás a mű végén. Ez azonban talán önmagában nem lenne elég az elsöprő „Igen” győzelemhez. Az Úr egy hatásos és jól időzített trükkel elegánsan nyer és ad hangot súlyos véleményének. Ez a nyomós érv pedig nem kisebb, mint maga az új élet, amely Éva méhében megfogantatott. Ezzel tölti be Éva teljességében a nő szerepét, az elpusztíthatatlan élet szimbólumává és Ádám állandó segítőtársává válva. Eszerint az „ember tragédiája” az hogy minden szenvedéssel és rosszal együtt végig kell járnia az utat. Nem lehet egy hősiesnek tűnő öngyilkossággal feloldozni magunkat a nekünk kijáró terhek és az ezzel járó örömök alól. Lucifer útja a műben számomra végig olyannak tűnik, mintha előre meg lenne írva és Isten pontosan tudná, mi lesz a következő lépése. Mintha az Úr szövögetné a szálakat az egész műben, hogy végül minden természetesen, istenien és mégis emberien végződjön. Más szóval élve: legyen a történetnek jó vége. Mindehhez kell az ember gyengesége és minden ereje, Lucifer intrikái és jóslatai. Kell hozzá Éva, aki mindent jelképez, ami a nő: a szépséget, a kíváncsiságot, a tiszteletet, az életet, az ösztönöket… Ádám, aki a férfit képviseli, aki öntörvényű, megfontolt, erős, határozott és még sok egyéb. Ugyanakkor Isten színe előtt mindketten csupán emberek. Lucifer és Ádám különleges szövetségét végül az élet rendje győzi le. Éva terhes lévén, Ádám halálának már nem lenne értelme. 

Lucifer tulajdonságai, cinizmusa, hideg tudása és rombolni vágyása szorosan összefüggnek. A nagy tudás és a negatív hozzáállás vagy hitetlenség már önmagában szkeptikusságot, cinizmust eredményez. Ezekhez járul még, hogy a kezében hatalom van. A „rombolni vágyás” már kérdésesebb számomra. Hiszen az angyal egyszerűen nem értett egyet azzal, ami készülőben volt és ellenszegült. Látta, hogy a történelemnek egyszer vége szakad, lassú szenvedéssel vagy végítélettel, de egyszer biztosan bevégeztetik. A drámán keresztül végig próbálta véghezvinni tervét, de rombolást, főleg ok nélküli destrukciót sosem követett el. Ha így volt, ha úgy, a történet így kerek, és ha mást nem is, egyet mindenki elismer: ő is kellett hozzá! 😀