A félév témái közül elsőként a nagyon átfogóan tárgyalt Száll a kakukk fészkére című könyv és film témájához szólnék hozzá. Számomra a legérdekesebb etikai vonatkozása a történetnek, a vége, amikor a Főnök megöli Mcmurpy-t, megmentve őt ezzel sok szenvedéstől. Rögtön egy másik mű jutott eszembe, amely párhuzamba állítható ezzel. Steinbeck Egerek és emberek című alkotásának végén szintén hasonló jelenséggel találkozhatunk, amikor az üldözött és mentálisan sérült Lennie-t lelövi barátja, ezzel váltva meg őt. Különös etikai kérdés, hogy egyáltalán megölhetünk-e bármilyen okból egy embert, rendelkezhetünk-e valaki élete fölött, „játszhatunk-e Istent”, legyen a helyzet akármennyire szélsőséges is? A fent említett művekben azonban mindkét esetben ez a cselekedet az elnyomó hatalom elleni elkeseredett harcot szimbolizálja. Ez jellemző téma gyakorlatilag az irodalom összes irányzatában, különösen a beat irodalomban, amelyhez Ken Kesey is köthető. Ennek az etikai kérdésnek a felvetésével a szerzők elérték, hogy mi, az emberek elgondolkodjunk, és ezért már nem volt hiába. Ettől függetlenül talán örökre kérdés marad, hogy a Főnök helyes döntést hozott-e, ill. hogy mi mit tennénk a helyébe.

A második felvetésem a Veszélyes vágy című filmmel kapcsolatban lenne, amiről én is tartottam a referátumot. Véleményem szerint az ebben felmerülő etikai vonatkozást, az orvos-páciens viszonyt két oldalról is meglehet ragadni. Egyfelől a válasz egyszerű: az orvos nem kezdhet viszonyba a pácienssel, ha mégis megteszi, azonnal függessze fel a kezelést és adja át másnak. A másik oldalról nézve, ha nem csak egy könnyed viszonyról van szó, hanem például egy életre szóló szerelemről, akkor talán megengedett egy kivétel, hiszen ha fordítva nézzük a dolgokat, az nem minősül etikátlannak, ha egy orvos felesége lebetegszik, és a férje kezeli. Természetesen nem lehet, vagy nagyon nehéz előre megmondani bizonyos érzelmek tartósságát, ugyanakkor ez a kérdés közel sem olyan kényes, mint az elsőként említett, legtöbbször nem múlnak rajta életek. A filmben persze az orvos páciens viszony megcsalással egészül ki, így természetesen erkölcsileg nem megfelelő, különösen nem felel meg a századfordulós Svájc köztiszteletben álló orvos moralitásának, és reméljük ma sem tekinthetjük tettét etikusnak.